Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hivatalosan is bejelentette, hogy indul a jobbközép Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjeként a júniusi európai parlamenti választásokon – írja a Politico.
Az Európai Bizottság hivatalos eljárást indított a digitális szolgáltatásokról szóló törvény (Digital Services Act, DSA) lehetséges megsértésének kivizsgálására a TikTok közösségi médiaplatform által elkövetett esetleges jogsértések miatt. A vizsgálat a kiskorúak védelmével, a reklámok átláthatóságával, a kutatók adathozzáférésével, valamint az addiktív dizájn és a káros tartalmak kockázatkezelésével kapcsolatos szempontokat vizsgálja.
Olaf Scholz német kancellár ellenezte, hogy Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöki székét a NATO-főtitkárságra cserélje. A politikus így inkább ráfordult a kampányra, hogy másodjára is ő legyen az uniós végrehajtó testület vezetője. Bár a legtöbb EU-tagállam vezetője támogatja az újrázását, de Orbán Viktor magyar miniszterelnök már nyíltan elutasította ezt a lehetőséget.
Az Európai Bizottság átfogó vizsgálatot kezdeményezett a potenciálisan piactorzító külföldi támogatások ügyében a kínai CRRC Qingdao Sifang Locomotive, az állami tulajdonú CRRC Corporation leányvállalata ellene. Az anyavállalat a Budapest-Belgrád vasútvonal építésében is érdekelt.
Közel két évvel azután, hogy Oroszország teljes körűen megszállta Ukrajnát, az ukrán kormány, a Világbank, az Európai Bizottság és az ENSZ által ma közzétett frissített közös gyors kár- és szükségletfelmérés (RDNA3) megdöbbentő számadatokat tár fel. Az ukrajnai újjáépítés és helyreállítás becsült összköltsége a következő évtizedben a 2023. december 31-ig keletkezett károk után 486 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel ezelőtt becsült 411 milliárd dollárról.
Felemás képet mutat az Európa Bizottság új jelentése az EU versenyképességéről: míg az államszövetség a világ legnagyobb exportőre, addig - különösen a hightech technológiák terén - jelentősen lemaradt az Egyesült Államoktól a kutatás-fejlesztésben és az innovációban. Emellett a tőkepiaci befektetésekben is komoly hátránya van. Magyarország több mutatóban is lefelé lóg ki az uniós rangsorokban, például kirívóan alacsony a bejegyzett szabadalmak száma, valamint a szabályozói környezettel is több problémája van Brüsszelnek. Viszont a magyar gazdaságban magas az EU-n kívüli árukereskedelem GDP-hez viszonyított aránya, valamint sok a jól képzett szakember. A jövő viszont kihívásokkal teli lesz az egész unió számára.
Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa figyelmeztette Boris Susko szlovák igazságügyi minisztert a szlovák büntető törvénykönyv jelentős módosításai miatt, amelyek része az úgynevezett különleges ügyészség (ÚSP) megszüntetése és néhány büntetési tétel csökkentése is. Brüsszel ezért elindíthatja a kondicionalitási eljárást, amely a magyar uniós források befagyasztását is eredményezte.
Az Európai Bizottság lezárta vizsgálatát, és úgy döntött, hogy az Apple iMessage és a Microsoft Bing és Edge böngészője nem minősül "kapuőrnek" az EU szigorú digitális versenytörvényei értelmében. A döntés győzelmet jelent az Apple számára, mivel mentesíti a technológiai óriást a kötelezettség alól, hogy megnyissa iMessage infrastruktúráját az alternatív gyártók, köztük az androidos készülékgyártók, a Meta WhatsApp és a Facebook Messenger, valamint a Signal és a Telegram titkosított üzenetküldő alkalmazások előtt.
Az Európai Parlament is áldását adta az Európai Unió szigorított, tagállami költségvetésekre vonatkozó megreformált ellenőrzési mechanizmusára. A Stabilitási és Növekedési Paktum új szabályai így már biztosan élesednek az idén, ami azt is jelenti, hogy nyáron megindulhatnak a túlzottdeficit-eljárások. Minden jel szerint Magyarország sem ússza meg a brüsszeli keménykedést, ami az elmúlt időszak költségvetési folyamatai miatt egy újabb elhúzódó konfliktust eredményezhet az Európai Bizottsággal.
Az Európai Bizottság a következő hetekben várhatóan vizsgálatot indít majd a TikTok közösségi médiaplatform ellen, mivel a gyanú szerint nem tett maradéktalanul eleget a digitális szolgáltatásokról szóló törvényben foglaltaknak.
Az Európai Bizottság ma kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a szuverenitásvédelmi törvény miatt – jelentette be a brüsszeli testület az ilyen eljárásokat összefoglaló mai közleményében. A hírre még tovább ütötték a forintot, így nagyon közel került ahhoz, hogy új sokhavi forintmélypont alakuljon ki.
A napokban végrehajtott magyarországi pedagógusbér emelés nyomán szerdán kiadott egy közleményt az Európai Bizottság magyarországi képviselete, amelyben arra emlékeztetett, hogy a következő évekre vállalt béremelési programhoz 1,8 milliárd eurót, mintegy 700 milliárd forintot biztosítana a testület az Európai Szociális Alapból. Ahhoz azonban, hogy ezt a pénzt teljes egészében valóban le is tudja majd hívni a magyar kormány Brüsszelből az EFOP Plusz program keretében a pedagógusbérek emelésére, a Portfolio információi szerint van még két ügy, amit egy alku keretében idővel rendezni kell.
Oroszország szisztematikusan kísérleteket tett arra, hogy beavatkozzon az Európai Unió demokratikus folyamataiba; a német külügyminisztérium nemrégiben közzétett jelentésében például megállapította, hogy a moszkvai államgépezet több mint 50 ezer hamis fiókot használt az X közösségi platformon, és több mint egymillió bejegyzést tett annak érdekében, hogy manipulálja a közvéleményt csak Németországban - hívta fel a figyelmet Margarítisz Szkínász uniós biztos kedden Strasbourgban.
Az Európai Bizottság holnap, kedden, támogatni fogja azt, hogy 2040-ig köztes klímacélként 90%-kal mérséklődjön az EU kibocsátása az 1990-es szinthez képest, és azt is támogatni fogja, hogy ehhez vegyék figyelembe a szén-dioxid megkötési és tárolási technológiák hatását - tudta meg az EUObserver. Fontos, hogy a Bizottság a gazdatüntetések hatására és egyéb okok miatt nem rendelettervezettel áll elő, hanem egy sokkal puhább hatású kommunikációval, amely egyfajta iránymutatást jelent, és három forgatókönyvet vázol majd fel a 2030 és 2050 közötti köztes klímacél eléréséhez.
A napelemgyártók vészjelzést küldtek az Európai Bizottságnak azt állítotva, hogy azonnali mentőcsomag nélkül heteken belül leállhat az EU termelésének közel fele. Andy Bounds és Alice Hancock beszámolója szerint a közel 80 tagot képviselő Európai Napelemgyártó Tanács (ESMC) levelet küldött a Bizottságnak, amelyben felvázolta az iparág kritikus helyzetét. Bár sorra dőlnek a rekordok a paneltelepítéseknél, az olcsó kínai termékek tarolják le a piacot.
Megnyíltak a belügyi szakterületen 2021-2027 között elérhető uniós források - mondta Tóth Judit, a Belügyminisztérium (BM) európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a témáról tartott szerdai budapesti nyitókonferencián.
Az Európai Bizottság ma arra tett javaslatot, hogy az EU-ba irányuló ukrán exportra vonatkozó behozatali vámokat és kontingenseket további egy évig függesszék fel, de ez járjon együtt az érzékeny uniós mezőgazdasági termékek védelmének megerősítésével. Mindez összhangban áll az EU azon kötelezettségvállalásával, hogy addig fogja támogatni Ukrajnát, amíg csak szükséges – jegyzi meg a bizottsági közlemény. A bejelentésekre rögtön kiadott egy felháborodott közleményt az Agrárminisztérium.
Az Európai Bizottság meglepetésszerű ellenőrzéseket végzett nagy gumiabroncsgyártó vállalatoknál, köztük a Michelin, a Bridgestone, a Goodyear és a Continental európai gyárainál és irodáiban. Brüsszel ugyanis kartellezésre és az árak összehangolására gyanakszik az érintett vállalatok ügyében. A cégek megerősítették a vizsgálatokat, de tagadták a versenyellenes gyakorlatokat. Az összehangolt árképzés miatt aggódó bizottság nem közölt konkrét részleteket.
Az Európai Unió tagországai egyhangú döntéssel jóváhagyták azt a tervet, hogy az orosz központi banki eszközeinek befagyasztásából származó több milliárd eurós nyereséget Ukrajna újjáépítésére különítsék el – számolt be a Financial Times.
A magyar kormány ellen számos jogi eszközt készek bevetni az EU-tagállamok megakadályozandó, hogy a nagyjából egységes uniós Ukrajna-politikából kifelé beszéljen, vagy ismét megvétózza a közös költségvetés felülvizsgálatát. Noha a legtöbbször a hetes cikk szerinti, akár a tanácsi szavazati jog felfüggesztésével járó intézkedést lebegtetik a sajtóban, valójában több eszköze is van az Európai Unió intézményrendszerének, hogy keménykedjen Magyarországgal. Míg az elmúlt időszakban az Európai Bizottság állt a frontvonalban az Orbán Viktor vezette kabinettel való vitákban, most állítólag az uniós intézményrendszeren kívülről, egyes országok kormányai sürgetnek komolyabb fellépést. Maga a végrehajtó testület állítja is, hogy nem tud semmit a tervről, hisznek egy kompromisszumos megoldásban. Egy lehetséges EU-s válaszcsapás indulhat az uniós értékek megsértése, de a közös kül- és biztonságpolitika ingoványos szabályozása felől is, vagy kifulladhat egy sima kommunikációs csatározásban – tudta meg a Portfolio uniós döntéshozóktól és diplomatáktól, akik szerint a feszült helyzet ellenére is valószínűbb egy gyors megállapodás a csütörtöki csúcstalálkozón.